Amikor a Kastélykert Fogadó épülettéglái/falai „mesélni kezdtek”…
A Kastélykert Fogadó eredeti épületét még a Nógrádi család építtette az 1900-as évek elején. Hétvégenként üdítő pihenést nyújtott a szegedi, jómódú család részére, az akkor még igazán meghitt hangulatú enteriőrrel berendezett kúria.
A Nógrádiak 150 hektáron gazdálkodó, nagybirtokos családként is a haladó szellemiséget képviselték az ország ezen szegletében. Bizonyítja ezt az is, hogy a család szerezte meg Szeged és környéke első automobilját. Jó ízlésük és újító szándékuk mellett a XX. század elejére még nem jellemző újrahasznosítást is bevezették. Ehhez a leleményességhez fűződik a kastély egyik izgalmas érdekessége is, mely szerint a vidéki kúria a Szegedi Dóm építése során kimaradt és hibás téglákból épülhetett fel.
1956 megpecsételte a család, így a kúria sorsát is. A Nógrádi család tulajdonából állami kézbe került az ingatlan, s ettől fogva több szerepkört is „megélhetett”: vadásztársaság és termelőszövetkezet lett, majd magántulajdonként hasznosították a helyet.
Elegáns kúriából exkluzív esküvői Kastélykert Fogadó
Legutóbbi tulajdonosa, a SZEVAFÉM szövetkezet már vendéglátás céljára is hasznosította az épületet. Azonban a legújabb kori igényeknek való felújítási munkálatok elmaradtak, így a vendéglátó tevékenység is megkopott, majd hamarosan abba maradt. A terület az utóbbi években elhanyagoltan, gazdátlanul árválkodott az Algyői úton.
A Waldorf 2000 Kft. vezetősége több évtizedes vendéglátói múlttal, mintegy öt éve figyelt fel erre a csiszolatlan gyémántra. „A leromlott állapotú helyszínben hamar megláttuk egy különleges, színvonalas rendezvény- és éttermi vendéglátóhely lehetőségét.” –
„Biztosak voltunk a dolgunkban, különösen akkor, amikor magunk is megismertük ennek a kedves helynek az exkluzív történetét. 25 éves vendéglátó tapasztalatunkban bízva végül 2013 decemberében sikerült megvásárolni az épületet, és a számos aktív és rekreációs tevékenységre is alkalmas, hatalmas területet az épület szomszédságában.”
A vendégek igényei alapján, jelenleg is bővülő szolgáltatáscsomagok mellett, végül 2014. május 8-án, felújított állapotban megnyithatták az új Kastélykert Fogadót, melyben azóta is, szinte minden hétvégén boldogító igeneket ünnepelt, az igényes szórakozásra és vendéglátásra vágyó, több száz fős sokadalom.
Szakértő csapatunkkal szeretettel várjuk az Önök Nagy Napjának exkluzív helyszínén, a Kastélykert Fogadóban!
A Kastélykert Fogadó 3 hektár zöld övezetben az alábbi feltételeket biztosítja:
- 160 fős étterem, vagy
- 160 fős rendezvényterem,
- 50 fős borozó,
- 300 fős Party sátor
- esküvőszervezői és lebonyolítói szakembergárda
- parkolóhely 150 autó részére
- szálláshely szolgáltatás (apartmanban, szobákban és a kastély épületében)